Kedves Látogató!
Üdvözöljük Magyarország Csungkingi Főkonzulátusa honlapján.
Képviseletünk tevékenysége Csungking tartományi jogú városra, Sichuan (Szecsuan), Yunnan (Jünnan), Guizhou (Kujcsou), Hunan (Hunan) tartományokra és Guangxi (Kuanghszi) Zhuang Autonóm Területre terjed ki. A Főkonzulátusnak otthont adó Csungking és környéke a Bohai-öböl, a Jangce torkolatvidéke és a Gyöngy-folyó deltája mellett az ország negyedik legjelentősebb gazdasági erőközpontja, nemzetközi viszonylatban is kiterjedt közlekedési hálozattal, infrastruktúrával és háttériparral. A délnyugat-kínai régió célterülete a Kínával hosszútávon együttműködést kialakítani kívánó európai, köztük magyar vállalatoknak.
A 2010-ben megnyílt Főkonzulátus a kölcsönösen előnyös üzleti, turisztikai, kulturális, oktatási kapcsolatok és együttműködés kialakítását szolgálja Magyarország és Csungking tágabb térsége között. Mindemellett a képviselet elősegíti az állampolgárok legitim utazásait Kína és Magyarország viszonylatában, s magyar honfitársaink rendelkezésére áll minden kérdésben, amely konzuli közreműködést igényel.
Honlapunkon olyan alapvető információkat, kapcsolódási pontokat kívánunk megjeleníteni, amelyek révén teljesebb ismeretekre tehetnek szert a régióval együttműködni szándékozó magyar állampolgárok, illetve mindazok a képviselet konzuli kerületében élő kínai állampolgárok, üzletemberek, művészek és diákok, akik érdeklődnek magyarországi gazdasági, befektetési, turisztikai, kulturális, oktatási lehetőségek iránt.
A Főkonzulátus honlapját partnereink igényei és lehetőségeink figyelembevételével folyamatosan fejlesztjük. Köszönettel veszünk minden, tartalommal kapcsolatos előremutató észrevételt, támogatást.
Kiemelt hírek
További hírek
„A Visegrádi Csoport természeti kincsei” című természetfotó-kiállítás Csungkingban
A Visegrádi Csoport 2021/2022-es magyar elnökségének alkalmából megrendezett kiállítás 60 természetfotón keresztül mutatja be a négy közép-európai ország természeti szépségeit, tájait, állat- és növényvilágát.
TovábbÚj időpontfoglaló rendszer bevezetése a konzuli részlegen
A konzuli szolgáltatások hatékonysága növelése érdekében 2021. december 1-től Magyarország Csungkingi Főkonzulátusa konzuli részlegén bevezetésre kerül a KONZINFO IDŐPONTFOGLALÓ rendszer.
TovábbSmart Hungary innovációs utazókiállítás Nyugat-Kínában
A Külgazdasági és Külügyminisztérium által összeállított kiállítás hat, mindennapi életünket átszövő téma – lakóhely (Smart City), közlekedés (Smart Mobility), pihenés (Smart Leisure), sport (Smart Sport), mezőgazdaság (Smart Agriculture) és egészségügy (Smart Healthcare) köré csoportosítva, 22 termék formájában mutatja be az ország szellemi tőkéjét és innovációs potenciálját.
TovábbMagyar díszvendégség a 9. Kína (Mianyang) Tudományos és Technológiai Város Nemzetközi High-Tech Kiállításon
Szecsuan tartomány második legnagyobb városában immár 9. alkalommal rendezték meg Nyugat-Kína egyik legjelentősebb tudományos és technológiai expóját, a Kína (Mianyang) Tudományos és Technológiai Város Nemzetközi High-Tech Kiállítást, melynek idén Magyarország volt a díszvendége.
TovábbSemmelweis Ignác - az anyák megmentője
Virtuális kiállítás Semmelweis Ignác életéről és munkásságáról
TovábbÁder János köztársasági elnök beszéde a Nemzeti Összetartozás Napján az Országgyűlés emlékülésén
Áder János köztársasági elnök beszéde 2020. június 4-én az Országgyűlés emlékülésén a Nemzeti Összetartozás Napján
Tovább