Csungking a Jangce-folyó felső folyásán, a Kínai Népköztársaság délnyugati részén, az ún. Szecsuani-medence keleti felén fekszik. A hegyektől és folyóktól szabdalt terület a régió egyik meghatározó politikai, kereskedelmi, ipari, kulturális stb. központja, a Kínai Népköztársaság négy közvetlen központi irányítás alatt álló tartományi jogú területe egyike. Csungking teljes közigazgatása 82400 km² területre és – a migráns lakosságot is beleértve – kb. 32 millió főre terjed ki, a szűkebben értelmezett Csungking, azaz maga a város, ebből 444 km²-en helyezkedik el, lakossága pedig kb. 6 millió fő.

Időjárás
A város szubtrópusi klímájú, az enyhe, 6-8 °C-os teleket nagyon meleg, 35-40 °C feletti, igen magas páratartalmú nyarak váltják. A terület földrajzi adottságai miatt rendkívül ködös, az éves napsütéses napok száma nemzetközi összehasonlításban is kiugróan alacsony.

Történelem
Csungking – bár évezredek óta lakott terület, 1891-ben pedig az első belső-kínai kikötőváros volt, amelyet megnyitottak a külföld kereskedelem előtt – a XX. században vált meghatározó regionális súlyponttá. A második világháború alatt, 1937-1946 között a kelet-kínai, a Jangce-folyó alsó folyása mentén fekvő Nankingból az 1929 óta városi rangú, nyugat-kínai, terep- és időjárási viszonyai miatt jobban védhető Csungkingba települt át a Kínai Köztársaság fővárosa. A nyugati közvélemény ekkor ismerkedett meg a város nevével, amelynek oka – túl azon, hogy a Csang Kaj-sek vezette Kuomintang-kormányzat innen irányította a Japán-ellenes harcokat – hogy Csungkingban került felállításra a Joseph Stilwell tábornok nevéhez köthető Kínán belüli amerikai katonai parancsnokság, amely a második világháború alatt a szövetséges erők burmai és kínai akciói koordinálását, illetve a helyi kormányok amerikai katonai támogatását volt hivatva szolgálni.

Csungking egykoron a Jangce folyó és az azt tápláló Jialing folyó összefolyásánál alakult ki, mai központi kerületében, az elmúlt évtizedben üzleti, pénzügyi, politikai, adminisztratív és kulturális központtá fejlődött Yuzhong-ban (渝中) a mai napig fellelhetőek az egykori városfalak helyrehozott szakaszai. A terület hosszú időn keresztül Szecsuan tartomány része volt, 1997-ben azonban a teljes közigazgatási egységet közvetlen központi irányítás alatt álló tartományi jogú várossá minősítették, ezzel adminisztratív szempontból Csungking Peking, Tiencsin és Sanghaj városokkal került azonos helyre.

Nevezetességek

Csungking összességében „fiatal” városnak számít, turisztikai látványosságokban nem bővelkedik, az idelátogató utazók elsősorban a Jangce folyón lehajózva az ún. Három-szorost, illetve az 1999 óta a világ kulturális öröksége részét képező, a várostól északnyugatra, kb. kétórányi autóútra található Dazu  sziklagrottókat (大足石刻) tekintik meg.

A városban tartózkodó turistáknak érdemes felkeresni a Yuzhong kerület szívében fekvő Felszabadulási Emlékmű (Jiefang Bei 解放碑) körül létrehozott sétálóutcákat és a szintén a közelben található Luohan-templomot (罗汉寺). A Felszabadulási Emlékműtől gyalogszerrel elérhető a Jialing folyó partján található Hongyadong (洪崖洞), Csungking egyik fő nevezetessége, amely egyedi építészeti jellegzetessége mellett az esti órákban egy helyre koncentrálja a helyi gasztronómiai és kulturális látnivalókat. Kellemes sétát lehet tenni a város nyugati részén, Shapingba (沙坪坝) kerületben a Jialing folyó partján fekvő, a klasszikus kínai építészeti stílusban megőrzőtt és felújított egykori kereskedő-faluban, Ciqikou-ban (瓷器口), amely turisztikai értékén túl - a hangulatos étkezdék és a kézműves termékeket árusító kisboltok mellett - bepillantást enged Csungking egykori életébe is.   

Közlekedés

A város légi-, vasúti- és vizi úton egyaránt elérhető, Jiangbei Reptér (江北机场) kb. 25 km-re északra található a város központjától, Yuzhong kerületbe, forgalomtól függően, taxival kb. 40 perc alatt lehet bejutni. A Csungking és Chengdu közötti távot 2 óra alatt megtevő gyorsvasút az Északi- és a Nyugatii Pályaudvarokról (重庆北站 és 重庆西站) indulnak.    

Csungking domborzati viszonyai miatt a város belső része nehezebben átlátható, a tömegközlekedés pedig zsúfolt. A taxival történő utazás olcsó, az idelátogató utazók általában ezt a közlekedési módot preferálják. A taxik alapdíja 10 RMB, az éjszakai viteldíj minimálisan magasabb a nappalinál. Miután a taxisofőrök nem/alig beszélnek idegen nyelveket, javasolt az úticél és a szállás kínai írásjegyekkel leírt nevének és címének magunknál tartása. A legtöbb szállóban névjegy-alakú, a szálló és a fontosabb látnivalók neveit és címeit tartalmazó kártya kapható a recepción.

A közúti közlekedési morál kínai összehasonlításban is rossznak mondható, a közlekedési szabályok betartása sok esetben alapszínten sem érvényesül, udvarisassági normák nem léteznek. Gyalogos közlekedés esetén - beleértve a zebrán, zöld jelzésnél történő átkelést is - fokozott óvatosság szükséges.

A városban folyamatosan fejlődik a kötöttpályás közlekedés, jelenleg 4 teljes szakaszon- és 4 részlegesen üzemelő metróvonal szolgálja gyorsan és kiszámíthatóan az utazóközönséget. Ezek közűl az 1-es metróvonallal Yuzhong kerületből Shapingba (沙坪坝) kerületbe lehet eljutni, míg a 2-es metróvonal Yuzhong-ot Jiulongpo (九龙坡) és Dadukou (大渡口) kerületekkel köti össze. A Csungkingot észak-dél irányban kettészelő 3-as metróvonal Yuzhong érintésével északon egészen a repülőtérig ér, a 6-os vonal pedig kelet-nyugati irányban köti össze a külvárosi részeket. Az immár részlegesen üzemelő körmetró, az ún. Loop-line, elkészültekor a város külső kerületeit és fontosabb pályaudvarait fogja összekötni.

Pénzváltás

A reptéren, bankokban, szállodákban és a nagyobb bevásárlóközpontokban eurót, dollárt stb. lehet váltani, az arány mindenhol a központi jegybank aznapi középárfolyamához van igazítva, különbségek alig érzékelhetőek a pénzváltók között. A „feketeárfolyam” csupán minimálisan különbözik a hivatalostól, így annak igénybevétele se nem ajánlott, se nem kifizetődő. Tekintettel arra, hogy a városban kizárólag a helyi fizetőeszközt, a yuan-t fogadják el, már a reptéren érdemes váltani. Külföldiek részére történő banki váltás - főszabályként - útlevél bemutatása ellenében történik.

Telefonálás

A roaming-szolgáltatás elvileg működik, a gyakorlati tapasztalatok szerint azonban akadozó. Magyarországra (és általában külföldre) IP telefonkártyával a legkifizetődőbb telefonálni.

Étkezés

Nyugati éttermek elsősorban a szállodákban és a nagyobb bevásárlóközpontokban vannak, árfekvésük ennek megfelelő. Kínai étteremből városszerte rengeteg található, a higiéniára azonban érdemes odafigyelni. A csapvíz nem iható, palackos víz, üdítő, gyümölcslé, sör stb. mindenhol kapható. Utcán lehetőleg csak előttünk átsütött ételt fogyasszunk. A megérkezést követő néhány napban fellépő esetleges kisebb gyomorpanaszok az eltérő fűszerezésből eredhetnek, ennek ellenére hasfogó gyógyszereket érdemes hozni.

Helyi specialitásként tartják számon a hotpot-ot, kínaiul huoguo-t (ízesített alaplében vékonyra szeletelt hús- és zöldségfélék megfőzése) és a különféle tészta-ételeket, amelyeket Csungkingban a tájegységre jellemző étkezési szokásokkal összhangban különösen csípősen készítenek.